Az öltözködést, mindig belülről kell kezdenie a Nőknek.
Egy női ruhaszalon Budapest szívében, ahol a hozzám forduló Nők, rejtett kincseit tárom fel, a ruhákon keresztül.
Édesanyám elmondása szerint, gyerekkorom óta vonzódom a szép ruhákhoz, felnőtt koromra pedig nagyon kíváncsi lettem, a divat mögötti önkifejezésre és az emberek döntéseire, amit akkor hoznak meg, amikor reggelente felöltözködnek.
A szüleimnek butikjuk volt, már a rendszerváltás előtt is.
Sokszor kellett besegítenem az akkori Lenin körúti üzletben.
Édesapám szerint a legjobb eladója voltam, mert már akkor érzékelhető volt, hogy szeretek összeállítani a vásárlóknak, miközben egy nadrágért jöttek.
Hálás vagyok, hogy tovább vihetem a családi hagyományt, de már egy teljesen új megközelítésben.
Szeretném azt a régi butikkultúrát visszahozni a nők életébe, amiben az én szüleim dolgoztak, ahol a fókusz az embereken volt, és nem volt ennyire elszemélytelenedve és magára hagyva egy vásárló, mint napjainkban.
Amikor megnyitottam a szalonomat, hamar körvonalazódott egyfajta küldetéstudatom, miszerint az öltözködés belülről kezdődik és nem onnan, hogy leakasztjuk a vállfáról a ruhákat.
Hiszem, hogy egy Nő akkor tudja magabiztosan viselni a ruháját, ha tudja, miért választotta, és milyen üzenetet szeretne közvetíteni benne.
Mára már tudom, hogy ez csak akkor lehetséges, ha szeretjük önmagunkat, a hibáinkkal és a tökéletlenségeinkkel együtt.
Mert nincs olyan, hogy tökéletes, egészen egyszerűen nem létezik, ez csak egy illúzió a Nők fejecskéjében.
Az én szalonom hitvallása:
Ne keressétek folyton a megoldani való feladatokat magatoknak.
A magabiztos mosolyotok a leggyönyörűbb kiegészítő rajtatok.
Hiszem, hogy az tud igazán szívből mosolyogni, aki szereti önmagát.
Amikor egy nő készen áll erre, egy teljes transzformáción tud keresztül menni a ruhái által.
Legyen minél több önszeretetben, önelfogadásban létező Nő az utcákon, aki teljességgel megélik a Nőiességüket!
Ragyogjatok!
AndreaSzemélyre szabott szolgáltatásaim
Három fő út, ugyanazzal a céllal: kevesebb bizonytalanság, több belső tartás.
Személyes vásárlás
A személyes vásárlás során, intimen foglalkozom Veletek egy órán keresztül, szem előtt tartva személyes preferenciáitokat és igényeiteket.
Időpontot Kérek
Atelier nyílt nap
Minden hónap utolsó péntekén, az Atelier-ben nyílt napot tartunk, amikor időpontfoglalás nélkül látogathattok el a szalonba.
Ajándékutalvány
Ha élményt szeretnétek adni, illetve kapni, akkor szeretettel ajánlom figyelmetekbe, az Atelier ajándékutalványt, amelyet személyes vásárlásra tudtok megigényelni.
Igénylést KüldökEgy ruha. Egy Nő. Egy történet.
Az Atelier nem hagyományos ruhaszalon. Egy lelassult, figyelő tér, ahol nem az a kérdés, mit keresel, hanem az, milyen változás készül megszületni benned.
A cél nem a tökéletes nő megalkotása — hanem a valódi nő felszabadítása, a saját színeivel, saját történetével.
Megnézem A FolyamatotLépésről lépésre, Rád hangolódva.
Ez egy nagyon szép alkotói folyamat, amiben mindketten részt veszünk.
Finom igényfelmérés
Egy csésze kávé vagy tea mellett átbeszéljük az igényeidet. Ez a meghitt és bensőséges hangulat kell ahhoz, hogy a tudásom legjavával tudjak segíteni Neked. A személyes vásárlás minden esetben csak Rólad szól.
Stílusirány kijelölése
Szem előtt tartva a testalkati adottságaidat és színkarakteredet, kezdjük el a szetteket összetenni, majd felpróbálni.
Színek és anyagok
A megfelelően megkomponált öltözködésben helyük van a megfelelő színeknek, anyagoknak és szabásvonalaknak. Ezek együttesen egyfajta titokzatos erőt képviselnek, ami a személyiségünk megformálásához valamilyen szinten elengedhetetlen.
Személyre szabott szettek összeállítása
A személyes vásárlás során több kombinációs lehetőséget is mutatok, egy adott szetten belül is, ezért nagyon informatívak ezek a közös pillanatok. A szettekben való gondolkodást szeretem Nektek elsődlegesen megtanítani, kiegészítők segítségével.
Komfortzóna elhagyása
Igyekszem nem csak ruhákat árulni, hanem nagyon sok tudást is átadni nektek, hiszen nem csak általánosságokról beszélek, hanem személyre szabottan Rólad. Izgalmas utazásra hívlak, ahol garantálom, hogy egy Új Nő fog megszületni ebben a közösen eltöltött órában.
Budapest szívében, egy hangulatos utcában.
Párizs hangulatát idéző utcában várlak benneteket a szalonomban, ami a színek, anyagok, minták és a csendes felismerések helye.
Budapest, 1068, Benczúr utca 1. — időpont személyes egyeztetés után.
Ami gyakran felmerül az első találkozás előtt.
Kell tudnom előre, milyen stílust szeretnék? +
Nem szükséges, elég az igény, ami felmerült benned a változáshoz. Együtt álmodjuk meg az új stílusodat.
Csak konfekcióméret található a szalonban? +
A kollekciók nagy része csak konfekcióméretekből áll, de sok szettet tudtok nálam vásárolni XL, XXL méretben is. Ezt a szegmensemet szeretném bővíteni, mert az a tapasztalatom, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a konfekción felüli méretekre.
Melyik generációnak szól az Atelier? +
A vásárlóim zöme 30-65 év közötti korosztályt képvisel, úgy gondolom, hogy ennél fiatalabb és idősebb korosztály is megtalálja a számára megfelelő darabokat, hiszen volt már erre rengeteg példa. Személyes kedvencem az anya-lánya vásárlások.
Cipőt lehet az Atelier-ben vásárolni? +
Nem, cipőt nem értékesítek. Viszont a szettek próbálásánál mindig kitérek arra, hogy milyen cipőkkel tudjátok viselni az adott ruhát.
Kiegészítők kaphatóak nálad? +
Igen, elérhetőek a szalonban az alábbi kiegészítők: táskák, övek és bizsuk.
Hol található az Atelier? +
Budapesten, a VI. kerületben, a Benczúr utca 1. szám alatt.
Kezdjük egy csendes beszélgetéssel.
Írd meg, miben szeretnél változást: színekben, ruhatárban, vagy abban az érzésben, hogy újra közelebb szeretnél kerülni magadhoz.
Atelier: Budapest, 1068, Benczúr utca 1.
E-mail: akstylekft@gmail.com
Instagram: @andreakovasznai
Facebook: @andreakovasznai
TikTok: @andreakovasznai
Telefon: +36 20 333 3910